Liget Budapest

Néprajzi Múzeum
Várható befejezés // 2019

Bevezető

A NÉPRAJZI MÚZEUM AZ EMBER ÉS KÖZÖSSÉGEINEK MÚZEUMA. EURÓPA EGYIK LEGKORÁBBI, 1872 ÓTA MŰKÖDŐ ETNOGRÁFIAI INTÉZMÉNYEKÉNT KIEMELKEDŐ ÉRTÉKŰ GYŰJTEMÉNYÉRE BÜSZKE, S EGYBEN A JÖVŐRE ÉS A MEGÚJULÁSRA NYITOTT TÁRSADALMI MÚZEUM; ENNEK JEGYÉBEN KÉSZÜL ÉPÜLETE IS. AZ ÚJ NÉPRAJZI MÚZEUM OLYAN HELY, AHOVA A TÁRSADALOM MINDEN TAGJA ÖRÖMMEL TÉR VISSZA – MERT MAGÁRA ÉS GYÖKEREIRE ISMER. A NÉPRAJZI MÚZEUM ÚJ ÉPÜLETE AZ EDDIGI ELKÉPZELÉSEKTŐL ELTÉRŐEN NEM A VÁROSLIGET SARKÁN, HANEM AZ ÖTVENHATOSOK TERÉNEK FREKVENTÁLTABB RÉSZÉN KAP MAJD HELYET, ÉS A NEMZETKÖZI TERVPÁLYÁZATON GYŐZTES, MAGYAR NAPTUR ARCHITECT KFT. ÉPÍTÉSZIRODA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM TERVEZHETI MAJD MEG A MÚZEUMÉPÜLETETL. 

Videó

A koncepció

A Néprajzi Múzeum tárgyak, képek, szövegek, hangok és gondolatok gyűjteménye, amely a világ megismerésének gazdag és sokrétű forrása. A Néprajzi Múzeum társadalmi múzeumként a múltbeli és a jelenkori tárgykultúra, valamint a társadalmi jelenségek kutatásának és bemutatásának reflexív helyszíne. A néprajztudomány, az európai etnológia, a kulturális antropológia első számú magyarországi intézménye, múzeumtudományi műhelye.

Gyűjteményének és tudáskészletének köszönhetően a Múzeum más tudományok és a művészet számára is kiindulópontot jelent a kulturális emlékezet, sokszínűség és a változó identitások megértéséhez, elfogadásához és tiszteletéhez.

Az új Néprajzi Múzeum számára a történeti örökség továbbvitele az egyik fontos szerep, ami kiegészül az új kutatási és kiállítási témák és nézőpontok megfogalmazásával. A történeti kontextusban való gondolkodás kiteljesedik napjaink globális folyamatainak megértésével és bemutatásával. Ezáltal az eddigi eredményekre építve, azokat továbbgondolva, új múzeumtípussal bővíti a magyar múzeumi intézményrendszert, amelyben a néprajzi muzeológia kezdeményező és érzékeny kontakt zóna és interkulturális központ is egyben.

Az új épület lehetőséget teremt arra, hogy a hagyományos osztályozási kategóriákon túllépve, átfogó állandó-félállandó-időszaki kiállításon mutassa be az emberiség kulturális sokszínűségét, egymás mellé állítsa a hagyományos társadalmak tárgyi kultúráját és napjaink szokásvilágát és tárgyi kontextusát. Az új állandó kiállítás lehetőség egy olyan, korszerű szemléletű, a kor igényeit maximálisan kielégítő eszközökkel megvalósított nagyszabású, látogatóbarát kiállítás létrehozására, ami kihasználja a Néprajzi Múzeum anyagának sokrétűségét, magyar és nemzetközi vonatkozásait, és a hétköznapi kultúra egyes kulcselemeinek bemutatását, értelmezését tűzi célul, reflektálva a látogató mai életvilágára, ismereteire. Az időszaki kiállítások lehetőséget nyújtanak arra, hogy a Múzeum reflektáljon a küldetésével összefüggő aktuális kérdésekre: történeti anyagot bemutató és értelmező tárlatokkal, az interkulturális szerepvállalást erősítő bemutatókkal, valamint a kortárs kultúrát interpretáló kiállításokkal.

Az új Néprajzi Múzeumban lesz gyerekmúzeum, mely a múzeum küldetését, kiállításait, programjait a legkorszerűbb múzeumpedagógiai eszközök felhasználásával a gyerek- és ifjúsági korosztály számára komplex módon közvetíti és értelmezi.

Képgaléria

Az épületről

Az új Néprajzi Múzeum az Ötvenhatosok terén, az emlékmű két oldalán helyezkedik majd el, a ma még parkolóként funkcionáló területen. A Városliget Zrt. az elmúlt év végén nemzetközi építészeti tervpályázatot írt ki az épületre, melyet magyar tervezők, a Napur Architect Kft. építésziroda által vezetett konzorcium (Ferencz Marcel DLA vezető tervező, Détári György DLA tervezőtárs, Ferencz István DLA, Bodonyi Csaba DLA, Rudolf Mihály DLA, Őrfi József, Papp Dávid) nyert meg. A leendő múzeum építészeti minősége és megoldásai mellett a zsűri a tervekre jellemző technológiai és funkcionális elképzeléseket (például a várható látogatói élményt és múzeum technológiai megoldásokat) a tervezett épület fenntarthatóságát (energiahatékonyság, ökológia) a környezettel kapcsolatos párbeszédet (többek között a városképi beágyazottságot, zöld területi szempontokat, a Városligettel való kapcsolatot vagy az épület megközelítését) és a várható költségeket is értékelte. A Bírálóbizottság nemzetközi és magyar tagjai által egyhangúan nyertesnek választott pályamű ezek alapján tökéletesen illeszkedik a Városliget és a Dózsa György út közötti környezetbe, tiszta vonalvezetésű, emblematikus épület, amely nemzetközi szinten is jelképpé válhat.

Térkép